2012.December 01

21.21

Kedves Barátom!

 Kívánj valamit!
 Tudom, hogy mikor megkapod a levelemet, már nem lesz pont ennyi az idő, de hátha! Csak kívánj valamit. Kívántál? Remek! És mit kívántál? Várj, ne mondd meg! Még nem fog teljesülni!
 Gondolkodtál már azon, hogy mi lenne a világgal, ha nem lennének rajzfilmek? Én most átgondoltam és igazán fura lenne. ha nem lennének, akkor a legtöbb gyerek csalódásokon nőne föl. Nem lenne meg az az idealizált jövőkép, amiért kűzdenének, és élettelenek lennének. És senki sem kívánna, ha 21.21 lenne.
 Nagyon rég írtam neked, igazán sajnálom. De most egyedül vagyok itthon, és úgy érzem ki kell ürítene azt a sok dolgot ami a fejemben van. Tele van haszontalan dolgokkal. Mint például a fent említetteken. Ki gondolkodna ezeken?! Sokszor gondolkodom rajta, hogy különb vagyok másoknál. Nem úgy, hogy okosabb, vagy ilyesmi... hanem... csak más. Én sem tudom pontosan miben, de valamiben biztos. Különben több barátom lenne, és nem írnék neked egyfolytában.

 Igazából amiket itt leírok, lazán elmondhatnám a legjobb barátomnak, anyukámnak, vagy esetleg a pszichológusomnak.
 Igen, jártam/ok pszichológushoz. Hogy miért? Mert mindenki szentül meg van győződve róla, hogy hipochonder vagyok. De tényleg. Csak mert ne gondolkodom úgy mint ők, nem vagyok már irreálisan optimista. Nem, én inkább vagyok pesszimista. De, hogy hipochonder? Ugyan kérlek.

 Képzeld, ma találkoztam egy olimpikonnal. Hűha! Szi. barátnőmmel elmentünk az Árkádba, mert hát, miért ne, és olyan rég találkoztunk ugye. És ott volt Szilágyi Áron, vívó olimpikon. És tök kedves volt, adott nekünk aláírást, és egy közös képet is csináltunk. Tiszta vicces volt. Utána meg vettünk egy zacskó szotyit, és beültünk a 124-es buszmegállóba, a padra. Az már... egy törzshelynek számít. Mindig amikor találkozunk, leülünk oda, egy zacsi szotyival, és beszélgetünk. Amolyan hagyomány. De nagyon vicces volt, és nagyon jó volt újra találkozni vele. Volt osztálytársam, akit imádok. Nagyon sajnálom, hogy végül nem egy suliba mentünk, mert úgy volt, hogy Ő is jön, de végül mégsem, és másik suliba ment. Örülök, hogy azért nem szakadt meg a kapcsolatunk.
 Viszont képzeld, csont ötösre állok irodalomból! Ami nagyon jó dolog, mert imádom az irodalmat. És mivel majd kell (mire én odaérek..) egy, két emelt szintű érettségi, gondolkozom rajta. Emelt érettségi, és angol. plusz egy angol magas fokú nyelvvizsga. Az úgy... nagyon kéne, ha oda akarok tovább tanulni ahova akarok menni. Tényleg, erről is beszélgettünk Szi.-vel! Kinevettem, mert szegény még azt sem tudja, hova megy gimibe, én meg már azt is tudom hova megyek egyetemre. Érdekel? Igazából mindegy, mert úgy is leírom... sajnálom, ha gondot okos, habár, abban sem vagyok biztos, hogy olvasod a leveleim.
 Legelőször, legelső tervem, hogy kimenjek tanulni külföldre. Nem máshova, mint Cambridge-be. Psychological and Behavioural Sciences, vagy Philosopy szakra. Magyarul, pszichológia, vagy filozófia. Ez az első számú célom, de ehhez nyelv kell. És agész jól haladok a nyelvvel, tanárom kifejezetten büszke rám, képzeld!
 Ha ez nem jönne össze, itthon keresgélek; ELTE pszichológia, vagy szociológia, esetleg politológia, és onnan kriminológia mesterképzés.

 Végre tél van! Te is örülsz neki? Vagy azok közé tartozol akik megvetik, e zord időszakot. Én személy szerint imádom. A téli táj gyönyörű tud lenni, és az embereket is szebbé teszi, ha hagyják magukat. És mindig vissza emlékezek minden karácsonyra, mikor leesik az első hó. Emlékszem, amikor 8 éves voltam, a testvéreimmel hóembert építettünk az udvarban. Anyukám kakaót csinált nekünk, apukám meg kinn volt velünk. Ez a kép... egy igazi idilli kép, számomra.Főleg, most, hogy már csak négyen vagyunk.
 Még ha tudom is, hogy soha többet nem lesz ilyen az életem, jó tudni, hogy voltak ilyen pillanatai is a gyerekkoromnak. Néha nehéz bevallanom, de tényleg hiányzik az apukám. Mindig is nagyon "apás" voltam. Kár érte. Meg úgy mindenért, nem?