Kedves Barátom!

 Meglepődsz, hogy írok igaz? Általában, hetente egy, max kettő levelet kapsz tőlem, és sosem egymást után. Sajnálom, ha ezzel gondot okozok, bár igazból talán el sem olvasod a leveleimet. Megkapod őket, és tudod, hogy valami őrült írta, ezért inkább kidobod az ablakon őket. De lehet, hogy enyhe kíváncsiság miatt, elolvastad az elsőt, majd már, esetleg, talán, kezdtél megkedvelni. Nem is megkedvelni, csak kezdett érdekelni, életem apró darabjai.
 Magam sem értem miért írok, mert igazából semmi érdemleges nem történt; maximum a vasárnapi meccsem, amit elfelejtettem megemlíteni. Nem volt rossz, nekem jól ment, semmi extra. Azon kívül minden a lehető legátlagosabban telt; reggel felkeltem, mivel nem volt első órám, hétkor. Elkészülődtem, nyolckor elindultam, majd felszálltam a kicsit késett buszra. Megvártam míg beengednek, és leültem az órákat, kivéve a táncot, amin hát nehezen lehet ülni, mondván, hogy az egy tánc óra. Teljesen logikus, nem?
 De, a tánc óra, nagyon viccesen telt. Páros táncokat veszünk, és Er.kel voltam együtt. Nagyon vicces volt, annyit röhögtünk, hogy Ja.nak, a tanárnak muszáj volt el tennie minket egymástól. Bégül, mivel egyik lánynak fájt a lába, vissza kerültem hozzá, és tovább folytattuk. Sok értelme nem volt, de... remek óra volt.

 Miután haza értem, ettem, és kicsit tanultam. Mivel holnap, csak három órám lesz, és csak egyre kell tanulni, ezért kivételesen gép mellett olvasgattam az angolt. Mert igazából, csak át kellett néznem, az angollal sosem voltak bajaim. De, holnap most témazárót írunk, így azért mégis csak átnézem. Majd, beszélgettem Viccel. Elég rég beszéltünk, hiányzott már, az a csaj. Szerintem, már ki van akadva, hogy mindig úton vagyok. De komolyan, amúgy tényleg így van. Edzés, tanulás, "diák munka"... a mostani szokásos. De a legviccesebb, hogy én élvezem. Nekem kell a pörgés. Egyszerűen nem tudok otthon ülni, és unatkozni. Oké, a tanulást szívesen hanyagolnám, de a többi... kell. Így vagyok egész, érted?

 Hűha, most viszont, remek edzésem volt. Nagyon élveztem, hihetetlenül jó volt. Alapból, az első bemelegítő nyolc perc futás is hamar elment, utána meg már versenyfeladatok voltak. Majd, vettünk fel labdát is, kicsit dobálgattunk, és utána 1-1-eztünk. Ez egy kosaras gyakorlat, a lényege, hogy egy az egy ellen játszunk; egy védő, egy támadó, és meg kell verni a védőt, majd ésszerűen, kosarat dobni. Szóval ez volt, és nem volt rossz, mert ilyen viccesen volt megoldva; mindig az be kellett futni a középen lévő kezdő körbe, majd az edző mutatta merre kell elindulni, úgy hogy a védő nem látta. Jó volt. Utána, még az utolsó negyed órában félpályán, egy palánkra játszottunk. A is jó volt, az edzőm megdícsért, aztán a segédedzőm is, és én ott már elégedett voltam.
 Most meg itt vagyok, és írok neked. Ülök a gép előtt, hallgatom a Comedy Centralon lévő How I met your Mother-t, ami most pont nem megy,mert reklám van, de... ó mégis, most már megy. Kéne még egy kicsit átnézni az angolt, de úgy döntöttem majd lefekvés előtt. Akkor sokkal jobban meg fog maradni a fejemben. Meg, még kéne írnom. Do. osztálytársam szereti a történetem, és minden napra minimum két oldalt kér. Én ennek nagyon örülök, mert ha nem kérné, akkor tuti, hogy megunnám írni, plusz még segít nekem a cselekményekben. De a legjobb, hogy tetszik neki. EZÉRT OLVASSA, ami nagyon jól esik.

 Képzeld, lesz saját laptopom! Eddig, anyukámmal együtt használtuk a laptopot, amiben ugye az volt, hogy persze, természetesen inkább én, de állandóan lenn volt. Ami nagyon rossz volt, mert én inkább lennék a szobámban, érted? És most anyu, akar venni magának egy ilyen tábla PC-t és végérvényesen is enyém lesz ez a gép. Végre, nem kel állandóan rendet raknom az asztalon, meg stb. Szóval, ennek nagyon örülök. Viszont, anyu azt kikötötte, hogy csak addig lesz enyém a gép, amíg tartom a tanulási szintet, a kosárt, meg minden. Amíg minden ugyan olyan lesz, addig enyém. Remek.