2013.04.28.

21.53

Kedves Barátom!

 Komolyan, már nem is emlékszem, mikor írtam neked utoljára.

 Pedig annyi minden történt. De tényleg. Oké, talán nem nagy dolgok, és talán a felére már nem is emlékszem. De, ezektől függetlenül... tényleg történtek dolgok. Úgy értem, fontos dolgok.

 Kezdjük ott, hogy voltam egy három napos tornán, ahol másodikok lettünk a négyből. Aztán, írtam egy hármas fizika dolgozatot. Hármast. Komolyan, istenkirály vagyok, nem gondolod? Oké, a múlt hétre annyira nem emlékszem, de amúgy nagyon jó volt minden.

 Ezen a héten, az edzőm elment egy másik korosztállyal Olaszországba, és.... hát, a mi edzésünk a fiúkkal volt együtt. Istenem, milyen jó is volt. Annyira kedvelem Ba., a fiúk edzőjét, és olyan jó volt a fúkkal edzeni. Olyan másfajta feladatokat csináltunk, és az egész edzés annyira más volt, de annyira tetszett. Sokkal jobban tetszett, mint a szokásos.

 Ja, és kaptam egy csomó ruhát, a nővéremtől! Annyira örültem nekik, mert olyan jól néznek ki. Szinte már mindegyik volt rajtam azóta, imádom őket. Van közöttük egy tök aranyos, kék, fekete pöttyös, ilyen nyakba kötős. Esküszöm, imádom.

 Megjegyezték, az osztálytársaim, hogy nagyon sokat változtam. Egyik nap, No.val, Do.val, meg Me.val beszélgettünk arról, hogy másfél- lassan két év alatt, mióta ismerjük egymást, mennyit változott az osztályunk. És tényleg. Mindenki, annyira más lett, mint volt. Kívül, belül, mindenhogy. A fiúk hatalmasat nőttek, a lányok egyre jobban érnek... minden, változik. De tényleg. Szinte minden tanév végén átértékelem az évemet, és ez megint kezd előjönni, pedig még van másfél hónap, és egy csomó vizsga. Tök fura, ez az egész, nem? Igazából, nem is tudom, miért, de annyira furcsának tűnik, hogy így halad az idő. Ez az év is, úgy eltűnt, (vagyis még tűnik) hogy nem is vettem észre. Tavaly is megemlítettem bátyámnak, és Ő erre csak azt válaszolta, a maga tizennyolc éves fejével, hogy 'Ennél már csak gyorsabban fognak telni az évek... a 12. szinte csak egy hét lesz.'. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy igaza lesz-e, bár nem kételkedem. Tényleg olyan lesz, ha Ő mondja.

 Képzeld, szombaton moziban voltam! Rizinek névnapja volt, és moziba mentek. Az öccse nem akart menni, ezért meghívtak engem. Hát, nagyon jó volt. Alapból, rég voltam moziban, pedig imádom, de komolyan, plusz meg végre találkoztunk megint. Rég láttam, jó volt megint beszélni vele. Főleg, miközben metróztunk. Álltunk, és kapaszkodtunk, miközben kitárgyaltunk a Trónok harca legújabb évadját (ami megjegyzem, egyszerűen awesome) és kitárgyaltuk, hogy Jojen Reed, egyszerűen elképesztően aranyos. De olyan fangirlinget nyomtunk le, a metrókocsi közepén, amilyen a filmekben van! De olyan jó volt, csak bohóckodni, miközben egy középkorú nő, olyan jót nevetett rajtunk. Persze, látszott, hogy nem gonoszkodásból, legalább is, én nem látta annak, mert olyan kedvesen nevetett. Mint amikor én mosolyogva figyelem a kis elsősöket, miközben várom, hogy Ba. kijöjjön a suliból. De régen is volt, mindez.

 Szóval, megnéztünk a Feledés c. filmet. Tömör vélemény... IMÁDTAM. De komolyan. Normális esetben is imádom a sci-fi filmeket, meg minden, és azért Tom Cruise-t sem dobnám ki az életemből, ja és hab a tortán, hogy a Tron: Örökség producere csinálta a filmet szóval... lehet kissé elfogult vagyok. De nem érdekelt mert tényleg nagyon jó volt. De... a zene volt a legjobb. Annyira jó zenéket találtak hozzá, hogy az eszméletlen. Biztos vagyok benne, hogy ha más zene lett volna, nem tetszett volna ennyire, de így... komolyan, egy élmény volt.

 Ma meg... hát az a tipikus punnyadós vasárnapom volt, ami szokott lenni. Reggel anyunak segítettem, aztán fél három körül elkezdtem tanulni. De mivel olyan jó idő volt, ezért kiültem a teraszra. Olyan jó volt kinn tanulni, miközben betettem a Feledés zenéit. Igen nagyon rákattantam.

 Tanulás, meg tétel kidolgozás után, rajzolgattam. Utána, megnéztem a Trónok harca új részét. Ja igen, három résszel voltam lemaradva, és ezt bepótoltam.

 Még mindig. Kibaszottul. Imádom. Ez a sorozat valami eszméletlen! Annyira imádom a színészeket, a történetet, a karaktereket, a zenét, mindent! És azok az epizódbefejezések... hát megemelem a hajam, emberek, komolyan, elismerésem. És, mivel már elolvastam az első kötetet, ez most nagyon meghozta a kedvem, a másodikhoz. Szóval, Rizivel le is töltöttük nem rég, és ráraktam az Ebookra. Szerintem nagyon hamar el fogom olvasni... ja, és, imádom Jojen Reed-et. Ő a legjobb, az egészben, pedig csak két részben volt benne. De komolyan. Nagyon oda vagyok érte.

 Szóval megvagyok. Élem cudar életem, és... igazából nincs semmi. Tényleg. Semmi. De, igazából tényleg nem is kell más. Mert elég az is, amikor vasárnap esténként a bátyámmal székelykáposzta evés közben Dokikat nézünk. Néha, ez is elég. Sőt, mindig. Nem kell több. Csak ne legyen ennék kevesebb, mert imádom a bátyámat. Talán, vele jövök ki a legjobban, a családban. Neki köszönhetően, megedződtem, a tizennyolc éves fiúk oltásai ellen... de nem cserélném el ezeket az éveket. Imádok a bátyámmal, és a haverjainkkal lenni. Még ha nem is egészséges az, hogy tizennyolc évesekkel barátkozom inkább, mint a korombeliekkel. Valahogy nagyon könnyen le tudom szarni. És jó ez így.