Kedves Barátom!

 Elképesztő, hogy írok neked igaz? Őszintén, én sem ismerek magamra, hogy hirtelen megint írok, pedig igazából semmi nagyon érdekes nem történt. Talán, csak mivel holnap Május 1-je lesz, és nincs suli, ezért sokáig fenn vagyok, és este rám jön a blogolhatnék, meg.... úgy minden.
 Szóval igen, holnap nem lesz iskola. Komolyan, hihetetlenül örülök neki. Nem azért, csak, annyira örülök, hogy nem kell korán kelni, főleg a mai nap után. Reggel olyan szinten nem bírtam felkelni, hogy végül nem is csináltam meg a reggeli készülődésemet, hanem csak kivasaltam a hajam, jól összeborzoltam, majd vissza is dőltem az ágyba. Aludni nem tudtam, de annyira... fáradt voltam. Elképesztően. Néha kezdem magam insomniásnak képzelni. De komolyan, mostanság eléggé, alvászavarokkal küszködöm. Viszont ezt betudom annak, hogy mostanság azért stresszelek egy kicsit, így az év vége miatt. Csak mert vizsgáim lesznek, sóbeli, írásbeli, minden, és azért... hú, még mellette küszködök, hogy nehogy meghúzzanak matekból. Oké, a bukás miatti veszély már annyira nincs, csak ha írok egy karót, de akkor is. A többi tantárggyal elvagyok, csak ne lenne az a tizenhárom kibaszott töri tétel. Amúgy is néha gyűlölöm a törit, amikor olyan unalmas részt veszünk, legalább szeretném, akkor könnyebben menne, de így. Csak reménykedem, hogy valami jó tételt fogok húzni.
 Apropó vizsgák! Már annyira várom az érettségi szünetet. A hétvégével együtt, öt napot leszek otthon. Öt nap, tanulás, sorozat nézés, Vasember 3 nézés, az tuti, és... öt nap semmittevés. De, még előtte! Holnap, jön át Rizi. Annyira várom. Átjön, és megcsináljuk az akváriumomat. Van egy, tök koszos, még tíz évesen kaptam karácsonyra. És most annyira megjött a kedvem, ismét halakat tartani. Imádom a halakat, te nem? Olyan kis viccesek, ahogy hápognak, vagy mi. Eldöntöttem, hogy fogok venni két bohóchalat, és elfogom őket nevezni. Ők lesznek Kázmér, és Huba. Kázmér lesz a legjobb-hal-barátom. Huba meg a hal, aki várt. (Oké, ez egy nagyon elcseszett, Doctor Who-s poén volt, azért remélem érted.)  Szóval, nagyon várom már.

 És még annyi tervem van. Mármint, listám. El kell kezdenem a Prison Break sorozatot. Da. osztálytársam annyira imádja, és közölte, hogy muszáj lesz megnéznem. Aztán, megint be kéne fejezni a Scrubs-ot. Meg ott a Mentalista, és a Castle. Azok annyira izgatnak! Skins, Skins, Skins.... annyira hiányzik a Skins! Azt is megkéne megint nézni, legalább az első négy évadot. És, persze hetente jönnek ki a Game of Thrones, How I met your Mother, meg Doctor Who részek. a GoT-tal, meg a HIMYM-mel vagyok lemaradva egy résszel, a DW utolsó részét múlthét szombaton néztem meg, és AAAAAAAAAAWH. Annyira imádtam. Oké, rohadtul hiányzik Amy Pond, a lány aki várt, a Doktor legjobb barátja, de azért Clara sem semmi. A The journal to the center of the TARDIS, kifejezetten tetszett. Ó, emlékszem, Amy-ékkel az utolsó részre.... The Angles take Manhattan, annyira szomorú volt, imádom Steven Moffat által írt részeket. De azért, mlg mindig dühös vagyok, mert eltűnt Rory, és Amy. Talán ők voltak a kedvenc companionjaim. A kedvenc Doktoraim közül nem tudok választani. David Tennant volt az első Doktorom, vele láttam először részt, és nagyon a szívemhez nőtt. Christopher Ecclestont annyira nem kedveltem, mármint, komolyan, eszméletlen színész, meg minden, de annyira nem jött be a Doktor stílusa. Matt Smith.... istenem, Matt Smith annyira eszméletlen! Komolyan, és a Tizenegyedik is, annyira imádni való stílusa van, bohókás, kedves, aranyos... komolyan nem tudok választani a Tizedik, és a Tizenegyedik között. De hál' istennek, nem is kell. Komolyan nem tudnám, kit válasszal.

 Amúgy, az elmúlt két- két és fél napban nem nagyon történt semmi. Kivéve egy dolgot, arra nagyon emlékszem. Hétfőn, hatodik órán angolon, nem a saját termünkben voltunk, hanem egy olyan teremben, ahonnan kilátni az udvarra. És az udvaron, pont akkor volt a ballagás próbája. Do.val egyből meghallottuk a gitár hangját, és olyan szomorú dalt játszottak, amiről eszünkbe jutott a Most múlik pontosan. Szóval, az angollal nem is törődve elkezdtünk zenét hallgatni... és mindkettőnkre rájött az a bizonyos, "Év vége van" hangulat. De nem az a jó, boldog, hanem... az, amikor rájövünk, hogy megint eltelt egy év, ismét itt a nyár. Egy évvel idősebbek lettünk, egy évvel közelebb kerültünk ahhoz a bizonyos "felnőtté váláshoz". Annyira furcsa belegondolni, hogy négy év, múlva, ilyenkor nem azért fogok örvendezni, hogy jajj de jó, három napos érettségi szünet, hanem én fogok otthon ülni, és ilyenkor is tételeken gondolkozni, és izgulni minden miatt. Én fogok reménykedni, hogy felvegyenek az egyetemre, amire jelentkezni fogok. Én leszek tizennyolc éves. Én leszek a felnőtté válás küszöbén.
Néha tényleg olyan furcsa ebbe belegondolni. Vajon és milyen leszek, mikor felnövök? Milyen leszek négy év múlva? Akkor is vörös lesz a hajam? Fogok addigra nőni, elérem a 165 centit? Vajon még akkor is fogok kosarazni? És személyiségileg? Nagyobb lesz a pofám? Mennyi barátom lesz? Kedvelni fognak az emberek? Megfogok változni? Annyi dolog izgat. Akkor is hatalmas sorozat, és film függő leszek? Végül milyen szak mellett fogok dönteni? És mi lesz a családommal. Négy év múlva, a nővérem és a bátyám már a diploma munkájára fog koncentrálni. Kisebb koromban annyira tizennyolc akartam lenni. Vagy tizenhét. Ez volt a két "kedvenc korom". Bele sem gondoltam, hogy milyen nehéz lehet egy 17-18 éves tinédzsernek. Tényleg, bele sem gondoltam. És talán, még most nem gondoltam bele teljesen. Ki tudja, lehet, hogy egy év múlva, 16 évesen, megint mást fogok gondolni. De, ez a jövő zenéje. Majd felnövök, a feladathoz.