Kedves Barátom!

 Hát itt lenne a vége? Az iskolának, a napi monotonnak? Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar el fog menni, nem? Szinte csak egy pillanat volt az egész, így vissza gondolva.
 Igazából annyi minden történt, így az utolsó napokban.

 Múlt hét szerda az, amire még vissza tudok teljes egészében gondolni. Bementünk három nyamvadt osztályfőnöki órára. Minek, igaz? Mindenesetre nem volt az baj, mert No. hozta a gépét, és istenkirály képeket csináltunk. Er. hozott be ilyen kormányt, tudod a gépekhez, elkértünk egy médiaszakos tanától a TV-t és azon játszottunk. Beszélgettünk. Kicsit belegondoltunk, hogy tényleg, mindjárt szünet. Hihetetlneül furcsa volt. Utána fagyiztunk is. A tanárnő meghívott minket. aztán, este elmentünk színházba. Mármint, az Operába. Megnéztük a Hófehérkét, balett előadásban. Eszméletlen volt! Nagyon ügyesek voltak a táncosok és a zene... a zene valami isteni volt! Viszont egész előadás közben csak arra tudtam gondolni, hogy haza megyek, és muszáj lesz letöltenem a Pán Pétert... amit végül meg is tettem.
 Csütörtökön, már nem mentünk vissza az iskolába. Elmentünk a Vára. Mivel én már gimibe járok, így nekünk nem ilyenkor van a ballagás, hanem az osztálykirándulás. Ilyen két napos ki semmi. Oké, nem semmi. Szóval, elmentünk a Várba Oda felé menet Saval, Li.val, és Do.val beszélgettünk ami nagyon jó volt. Ott pedig kaptunk ilyen tök vicces feladatlapot, és azt kellett megoldanunk. Érdekes volt, az tuti, na meg vicces. Miután ezzel végeztünk, elmentünk a Sziklakórházba. Hihetetlenül érdekes volt! De tényleg. Bár az elején, kicsit feszengtem. Oké, majd be voltam szarva, mivel a föld alá mentünk, és pedig klausztrofóbiás vagyok. De ahogy próbáltam nem arrra gondolni, hogy mikor fog ránk esni minden, egészen élveztem, mert tényleg igazán érdekes volt, amiket ott mesélt az idegenvezető. Milyen lehetett ott lenni több hónapokig, és nem látni a világot... a sok beteg ember között. A sérült katonák siránkozásai... szerintem én nem bírtam volna ki.
 Oké, talán igen, hiszen muszáj lett volna. Vagy kibírod, vagy belehalsz, ilyen egyszerű. De akkor is... mesélte a pasi, hogy volt, amikor nagyon telt ház volt, már a földön is betegek feküdtek, amolyan kempingágyakon. Borzasztó lehetett. Néha az ember bele sem gondol, hogy milyen szerencséje van, hogy ebbe a korba született. Természetesen itt is vannak gondjaink... de azért akkor, a háborúk korszakában biztosan nehezebb lett volna élni.

 Pénteken lézerharcozni voltunk, képzeld! Hű, hát az valami elképesztő volt! Tavaly is ott voltunk, így nagy újdonság nem ért, de esküszöm... imádtam, mert nagyon elvoltunk. És korlátlan üdítő fogyasztás volt.  A legjobb, igen ez volt. Meg a társaság.
 De annyira furcsa volt úgy elmenni onnan, hogy már csak az évzárón látom az osztálytársaimat legközelebb. Kicsit frusztráló, de azért kellemes, hiszen ez, az érzés, hogy frusztrál, azt jelenti, hogy tényleg kedvelem őket, és nem bántam, hogy majdnem minden nap őket bambultam.

 Amúgy, sok minden nem történt, csak ilyen apróságok. Végül tényleg megnéztem a Pán Pétert, ami kiskoromban a kedvenc mesém volt. (Persze, most a filmet néztem.) Annyira imádom. De sosem értettem; Wendy miért akart annyira felnőni? Én ha választhatnék, nem nőnék fel. A gyerekek mindig olyan boldogok. Semmi nehéz nem nyomja vállukat, nem kell semmivel sem foglalkozniuk. Kegyetlen dolog a felnőtté válás, ha ilyen szempontból nézzük.... az a sok baj, amit magával hurcol.
 Képzeld, megyek Vic ballagására! Imádom azt a lányt, és már majdnem egy éve nem láttam, szóval hihetetlenül örülök neki. Kedden, (azaz ma) pedig edzés után (mivel júniusban már reggelente vannak edzések) Sza. jön át, és nálunk alszik. Utána, szerdán pedig Fa.val találkozom. Szóval, igen, azért alakulgat a szünetem eleje, és nagyon reménykedem, hogy a vége is, és a közepe is jó lesz. Mint most; egész nap sorozatokat nézek, olyanokkal beszélek akikkel akarok, ja és talákozókat szervezek, amikre majd el is megyek.

 Szóval, remekül érzem magam, csak ne lenne ez  a hőség. Szeretem én a meleget, de csak egy bizonyos fokig. Oké, nem gyűlölöm, mindig is jobban szerettem a telet, és az őszt.
 Mindegy, igazából ez nem számít. Csak reménykedem, hogy te is ilyen jól érzed magad. És megígérem, ezek után gyakrabban jelentkezem; hiszen most már van időm írni neked. És igazából örömmel teszem. Az alatt az idő alatt, mióta írok neked, hozzá szoktam, hogy olvasol. És, igazából örülök is neki. Így még akkor sem érzem magam egyedül, ha esetleg tényleg egyedül vagyok.
 Amúgy hihetetlenül sokat gondolok rád, remélem érzed. Addig is, kellemes szünetet kívánok, míg a következő levelem el nem ér hozzád.