Kedves Barátom!

 Hivatalosan is, vége a nyárnak, ha nem hallottad még.
 Tudod, annyi minden történt, mióta utoljára írtam. Az alatt a majdnem egy hónap alatt. Voltam conon, ami fergeteges volt, találkoztam apukámmal, jöttek a család barátai, kétszer sütögettünk a kertben, és elkezdődött az edző táborom is.

 Igazából, nem hiszem, hogy le fogom írni ezt a sok dolgot, egytől egyig. De minden alkalommal történt valami, amit nem fogok, és nem is akarok elfelejteni. Conon, Rizivel volt, és a VAK (Váci Anime Klub) tagjaival. Konzoloztunk, meghallgattunk egy nagyon jó előadást, és megnéztük a Performance-et. A legviccesebb, pedig az volt, mikor Zakuval leszólítottunk egy fiút Rizinek. Con után pedig nála aludtam, és animéket néztünk.
 Még jóval a Con előtt mutatott egy nagyon jó animét, mit mára már rég végig néztem. Kuroko no Basuke, a címe, és kosarasokról szól, szóval nagyon elnyerte a tetszésem. Ennek következtében megismertem valakit Twitteren, aki szintén nagy fan, szóval, király volt.

 Az edzőtáborom amúgy egyszerűen fergeteges volt. Ismét lett egy napi rutinom; felkeltem, bepakoltam, elindultam, edzettem, haza jöttem, ebédeltem, pihentem, elindultam, edzettem, aztán haza jöttem. Kivéve, mikor megbeszéltem, hogy valakivel találkozom; volt, hogy B. átjött, máskor Zs. és én is mentem L.hez. Elképesztő volt, megint ott lenni, és edzeni, közben szórakozni. Állandóan volt valami vicces téma, ami miatt végig röhögtük az edzéseket. Ahogy ment az idő, a harmadik héten már alig erősítettünk, sokkal többet labdáztunk. Jött három új lány, akikből egyel egy suliba járok. Kiderült, hogy dién két bajnokságban is indulunk, csak én, mivel már kadett (sőt már tavaly az voltam) korosztályú vagyok, csak egyben játszhatok. De nem baj, mert szerintem így is le fogok járni, minden meccsre. A hazaiakra tuti, mert a Bogáncs húsz perc buszozásra van tőlünk. Ha pedig idegenbe megyünk, lehet megkérek valaki vigyen le.
 Meg úgy alapból, alig várom, hogy megint lenn töltsem  fél életemet a Bogáncsban. Nagyon szeretek ott lenni, mert... tényleg eléggé fontosnak érzem ott magam. Ha lemegyek, mindig adnak nekem valami feladatot amit elvégezhetek. Sőt, van, hogy már hívnak, nem csak lemegyek. Imádom stat.ot írni, jegyzőkönyvet vezetni, vagy csak fényképezni, az eredményjelzőt nyomkodni, és lenn lenni. Szeretek a serdülő, és kadett csapattal együtt beszélgetni, vagy csak nézni, ahogy  Junior, és az NB II-es fúk játszanak. Röviden, tényleg nagyon szeretek ott lenni.

 És persze, most már, tényleg ősz van.
 Nem tudom, valahogy azt érzem, hogy ahogy jönnek az évek, a a nyári szüneteim egyre jobbak, és jobbak. Talán, mert anyukám egyre több helyre enged el egyedül, és a testvéreimmel is egyre jobban elvagyunk, és megyünk együtt néha helyekre.
 Rengeteg dolog történt idén. Voltam Zamárdiban, majdnem minden este M.nal filmeket néztünk. találkoztam N.val, viszonylag sokszor, egyhetes nemzetközi képzőművészeti táborba mentem, az edzőtáborom, és a kihagyhatatlan, és feledhetetlen Szigeten eltöltött szülinapom a nővéremmel. És persze, ezek mellett még ott vannak azok , mikor csak átjöttek a többiek, és kinn pipáztunk, pizzáztunk, beszélgettünk, és zenét hallgattunk a teraszon. Mikor csak örültem, hogy aznap semmit sem kell csinálnom, és egész nap sorozatokat néztem. Az, hogy idén nyáron sikeresen ismét végig néztem a House MD. és Dokik sorozatot. Az, hogy idén nyáron is megdolgoztam a pénzemért.

 Szóval, azt hiszen tényleg kijelenthetem, hogy bár meghaltam a hőségtől, (melyet tényleg sosem bírtam) az idei nyaram is elképesztő volt, és örül, hogy vége. Ha nem lenne vége, mire emlékeznék? A folyton folyvást történő dolgokra? Dehogy is. Nagyon sokan panaszkodnak; ne legyen már vége. De szerintem ez a két és fél hónap tökéletesen elég. Elég a pihenésre, és a szórakozásra. Néha még sok is, de kit érdekel. Nem hinném, hogy hosszabbnak kéne lennie.
 A végén már nem tudnának az emberek magukkal mit kezdeni.