Kedves Barátom!

 Milyen furcsa azt leírni, hogy 2014, nem? Mire megszokod a régi évszámot, mire mindig, mindenhol rávágod, hogy milyen évet is írunk, már is váltunk. Borzalmas dolog ez a változás, de kell. És lehet, néha nem is olyan borzalmas- de mindig is annak látszik.
 Szóval a szilveszter. Vége. Igazából nem fogom neked leírni, hogy mit csináltunk. A legjobb barátnőmmel zártam a tavalyt, és kezdtem az újévet, ennek pedig elégnek kell lennie, úgy gondolom.
 Tudod, én sosem voltam az a sírós fajta. Igazából mindig a körülményektől függött. Filmeket, sorozatokon, könyveken mindig is könnyen sírtam -imádom a sírós filmeket- de, valamiét az élet dolgain mindig nehezen. ÉS sosem tudtam, hogy ez miért van. De azért nekem is vannak pillanataim. Pillanatok amikor belegondolok dolgokba. Amikor belehallgatok egy dalba, és ahogy elrohamoznak az emlékek, könnyek szöknek a szemembe. De tudd milyen jó érzés ülni, és sírni a dal miatt? Majd mikor vége, elfelejteni az egészet, hogy megtörtént. Ugyan ez történik velem minden szilveszterkor, amikor a közelben lejátszódó tűzijátékokat nézem. Bele gondolok mindenbe, amit az elmúlt egy évben tettem, mindenbe, ami velem történt, ami hatással volt rám. És jó dolog, ezekbe belegondolni, mert, ha ezek nem történnek meg, talán most egy teljesen más ember lennék. Ki tudja, mi lenne velem, ha úgy döntök, hogy később megyek gimnáziumba, nem indulok hatosztályosba. Vajon akkor is így néznék ki? A gimnázium nagyban megváltoztatott.
 Annyira sok "vajon..." kérdést tehetnék fel, csak a tavalyi évre. Ahogy az ember nő fel, egyre kevésbé értékeli a dolgokat. Egyre hamarabb múlik el minden. Emlékszem, mikor ültem a TV előtt a tizenkettedik szülinapomon, és, hogy örültem, hogy most már hivatalosan is nézhetek 12 karikás filmeket. Hogy átléptem az első "vízválasztó" korhatárt. Most meg, több mint három évvel később itt ülök, írok neked, és ezen gondolkozom. És már is, teljesen más vagyok mint akkor. Mások a barátaim, és az akkoriakkal alig tartom a kapcsolatot. Más az értékrendem, mással töltöm el szívesen az időm.Voltak barátaim akik azt hittem örökké ott lesznek, a naiv gyermek lelkemmel (amiből máig van egy darab bennem). Azok közül aligha 3 emberrel tartom a kapcsolatot.
 Furcsa. Tényleg, érdekes dolgok ezek. De elképesztő volt úgy átlépni az újévbe, hogy olyan emberrel voltak aki azon kevés ember között van, akiket a világon a legjobban szeretek. És kitudja, ez is csak egy barátság. Lehet, három év múlva, pont róla fogok írni, hogy azt hittem ez örökké tart. Remélem, hogy nem, de meg történhet.
 Ez most kicsit érthetetlen lehet. Tény. De, ha most belegondolok, akkor, mikor a tűzijáték alatt majdnem sírva gondolkodtam, akkor sem volt sokkal érthetőbb. Gondoltam dolgokra, majd jött a többi. Reménykedtem, hogy az új év jobb lesz. Nem panaszkodom, nem volt borzalmas a tavalyi év- de lehetett volna sokkalta jobb. Ez az én hibám is, elismerem. De történtek dolgok, amik nem miattam történtek. Amik csak... megtörténtek. És biztos vagyok, hogy idén is fognak történni. Mint mindenki mással is. Lehet nem egy világmegváltó gondolat, de azért szerintem igaz.

 És a legnagyobb pozitívum; az és első film amit megnéztem az Harry Potter- film volt, az első dal amit hallgattam (Himnuszon kívül) Quimby volt, az első sorozat pedig Doktor House. Ha csak ezt tekintem, biztos jó évvel nézek szembe. Csak remélem, hogy igazam van.