Kedves Barátom!

 Hát ismét itt vagyunk, te és én. Annyiszor gondolok rá, hogy leülök, és írok neked, tudod? De valahogy sosem jön össze. Egy idő után pedig elfelejtem, hogy mik történtek, és azért is nem írok. De az elmúlt pár hétben rengeteg dolog történt. Talán, ahogy így leírom neked, úgy nem tűnik olyan soknak, vagy fontosnak. Sőt, kitudja, lehet direkt, vagy csak véletlen, de nem fogok leírni mindent.
 A helyzet, hogy időrendben képtelen lennék írni. Annyira összefolynak az elmúlt napok, hogy az valami hihetetlen. Úgy talán, (ha nagyon meg kéne mondanom) két hete, hétvégén, nagyon jó dolgok történtek. Szombaton junior meccsen voltam, jegyzőkönyvet vezetni. Oda több ok miatt is szoktam menni; legutoljára azért, mert a játékvezetőket ismertem, plusz szükség van rám, és még élvezem is dolgokat. És természetesen, mert ilyenkor találkozom azzal a fiúval, akit nagyon kedveled, már elég hosszú ideje. Ezen a hétvégén, együtt buszoztunk haza, de Ő később szállt fel. ne tudd meg, mennyire meglepődtem, mikor oda jött hozzám, köszönt, és még beszélgetést is kezdeményezett velem. Tök jól elbeszélgettünk, és kiderült, hogy másnap ment NB2-es meccsre, ami nagy dolog. Á. 17 lesz, és ez azt jelentetett, hogy lehet, hogy a felnőttekkel játszik.
 Másnap, reggel Monoron voltam meccsen, utána elmentem Á. meccsére, pár csapattársammal, és megnéztünk. Tudod, velem sosem történtek, ilyen filmbe illő fiús dolgok. De aznap, először talán mégis csak. Á. a második negyed végén ment fel a pályára. Előtte V., az edző elküldte, hogy melegítsen be egy kicsit. Én meg ugye, ültem, és néztem a meccset. Aztán, valahogy tényleg, pont akkor néztem rá, mikor Ő is rám. Zavaromban, csak egy bátorító mosolyra futotta, mire Ő, olyan tipikus Á.osan megforgatta a szemeit, és visszamosolygott. Igazából ez tényleg nem nagy ügy. De tekintve, hogy rólam van szó... lehet, hogy mégis csak az.
 A meccs pedig ők vittek haza. A szülei, meg a húga. Remekül elbeszélgettünk, és Á. szerzett négy pontot. Nagyon ügyesen játszott.

 A továbbiakban pedig csak küzdöttem a jobb jegyekért. Mivel mindjárt itt az év vége, ideje mindent meghúzni, és egészen büszke vagyok magamra. Matekból, franciából, és több tantárgyból is javítottam. A szabadidőmet értelmes dolgokra fordítom, és így is jól érzem magam.
 Na, meg, ugye a Dózsában, ahova járok, a tavaszi szünet előtti két nap, mindig Dózsa  napok. Ilyenkor mindenféle programok vannak, és mindenfélét lehet csinálni. Én igazából majdnem egész nap V.vel voltam. Szereztünk egy kosárlabdát a tesitanárunktól, és kimentünk dobálni a kosárpályára. A legjobb az volt, hogy két srác oda jött, hozzánk, hogy akarunk-e játszani. Ebben a legjobb az volt, hogy az egyik srác, az a srác volt, akit egyszer már észrevettem, mivel tök ugyan úgy néz ki, mint Dylan O'Brien, csak 16 éves kiadásban. Nagyon vicces volt, mikor az első támadásunk során, rájöttek, hogy tudunk is kosarazni, nem csak szórakozni jöttünk ki. Végül vagy másfél órán keresztül játszottunk. utána, V. elmentünk kicsit pihenni, majd visszamentünk játszani, és ezúttal két másik sráccal szórakoztunk, akik V. osztálytársai. Mikor elkezdett kicsit esni az eső, bementünk, és velük beszélgettünk, amíg el nem jött a Tanár- Diák kosármeccs, ami pedig fenomenális volt.

 Néha el sem hiszem, hogy milyen kevés időm van még. Egyik este G. együtt mentünk hazafelé edzésről, és nagyon jót beszélgettünk. Valahogy kilyukadtunk arra, hogy vannak-e terveim a jövőre, és akkor meséltem neki dolgokról. Elmondtam neki, mennyire utálom, hogy mennyire megy z idő.. Én még gyerek akarok maradni. És nem is. Valahogy, mind a kettő szeretnék lenni. Annyi mindent szeretnék.
 Holnap pedig, elvileg elmegyek L.val valahova. Vagyis, hát gazából az a terv, hogy est vele, D. meg pár emberrel császkálnánk a városban. A helyzet, hogy vonakodva kérdeztem meg anyut. Nem hittem, hogy elenged. Este, város, emberekkel, felejtős. De azt mondta, hogy még megbeszéljük, és lehet. Bár igaz, óránként kéne hívnom, de még meg is éri. Ha csak így tud bennem megbízni.
 Tegnap K. aludtam. És nagyon jó volt. Egész nap hülyéskedtünk, meg beszélgettünk. De a legjobb az volt, mikor este lefeküdtünk aludni, de vagy még két- három órán át fenn voltunk, és beszélgettünk. Mindenféléről. Elmondtam neki egy csomó mindent, és Ő is nekem. Nagyon furcsa volt. De jó, mert ugye teljesen sötét volt. Én csak ilyenkor szeretek emberekkel beszélgetni, olyan témákról, amikről beszéltünk. Olyankor nem tűnik fel, ha már majdnem sírok. Olyankor nem tűnik fel, hogy nézek ki. Sokkalta egyszerűbb.