Kedves Barátom!

 Nagyon szívesen elkezdenék szabadkozni, hogy annyira sajnálom, amiért nem írtam neked, ki tudja hány hónapon keresztül, de a helyzet, hogy nem akarok. Nem fogom azt írni, hogy hányszor gondoltam rád, mert nem gondoltam. Nem volt arra szükségem, hogy kiöntsem valakinek a szívem, nem volt rá szükségem, hogy tudassam, mennyire jól vagyok. Mert rég óta először, tényleg jól vagyok. Nem az a szar minden, de jól vagyok, mert jónak kell lennem, hanem, tényleg... jól vagyok. Van pár barátom, aki színessé teszi az élete, filmek, amik ébren tartanak minden éjjel, családom, akivel kijövök, és persze nyár van. Lassan tizenhat évesen, a nyaramat a barátaimmal töltöm, bulikba járok el, dolgozom, emberekkel ismerkedek, túl vagyok az első csókomon, és a helyzet, hogy nem bánok semmit.
 Mert rájöttem, hogy miért bánnék?
 Követek el hibákat, mint minden ember, de végül is, nem ezekből tanulunk? Az idióta hibákból, amik miatt tisztességes felnőtt lesz belőlem.

 Szóvala, huh, nyár. Mennyi ideig vártam rá, és milyen hamar eltelik. Nem tudom, mikor írtam neked utoljára, de még jóval nyár előtt. A boka szalagom részlegesen szakadt, de a nyarat már a rögzítőm nélkül kezdhettem, ami abból állt, hogy hétköznaponként edzésre jártam, ami mindig feldobta a napjaimat, mikor anyukámmal állandóan csak veszekedtünk. Míg a június nyögve nyelősen, de eltelt, a júliusomat a munkahelyemen töltöttem, ahol annyit dolgoztam, hogy jövőhéten, mikor megkapom a fizetésemet, tudok venni magamnak egy új laptopot. Júliusban állandóan dolgoztam, kettőig, a munkahelyemen, utána otthon. A hétvégéimért majd meghaltam, minden nap hatkor keltem, de megérte. Minden hétvégémet pihenéssel, és/vagy gyerekvigyázással töltöttem, esetleg találkoztam valakivel. Néha- néha, V.-vel lejártunk dobálgatni egy kicsit, hogy visszanyerjük a formánkat, máskor, általában szombaton, esetleg elhívtak egy-egy házibuliba. Minden nap a legjobb barátommal ebédeltem, ami a napjaim fénypontjai voltak. Majd a dolgozós július után, elérkeztem az augusztushoz, amiben most is vagyunk.
 Tudod, idén tizenhat leszek. Elvileg most kéne éreznem, hogy lassan felnövök, de nem érzem. Nem érzem azt, hogy változnom kéne, mert megvagyok. Csak olyan nehéz elhinni, hogy egy éve ilyenkor azon gondolkoztam, vajon milyen lesz a jövő év. A tavalyi születésnapom elképesztő volt, és csak reménykedtem, hogy a következő még jobb lesz. Sajnálatos módon idén a Sziget ideje alatt nem leszek itthon (emiatt már hisztiztem egy sort) viszont már megvan a programom, pontosan azutánra rakva, mikor megkapom a fizetésemet. Az egész napom V.-vel fogom tölteni, szórakozunk, eszünk, moziba megyünk, aztán nála iszogatunk. Nem tűnik nagy dolognak, de nem is érzem szükségét annak, hogy harminc személyes bulit rendezzek, meghívjak embereket, akiket alig ismerek, és nem is kedvelek annyira, csak azért, mert az a menő. Én tökéletesen elvagyok, ha egy emberrel töltöm, de az az ember tényleg kedveljen, és én is. Ott fogok nála aludni, és jól fogjuk magunkat érezni. Mert V.-vel mindig sírunk a röhögéstől.

 Viszont, azt hiszem megvagyok, mert megteszem azokat a dolgokat amiket nyár elején elképzeltem. Írok, új történetbe kezdtem, aminek már az 51. fejezeténél járok, zenét hallatok, halálosan beleszerettem, egy együttesbe. Olvasok, talán többet, mint kellene, de nem érdekel. Rajzolok, egész sokat fejlődök benne. Szóval, tényleg, tök jól megvagyok, és azt hiszem boldog vagyok. Minden problémámat megemésztettem, és... tudod, élvezem a nyarat. A nyarat, aminek lassan vége. De azért várom egy kicsit a szeptembert tudod?
 Nagyon várom, hogy megint lemehessek meccsekre. A sulit kevésbé, mert tizedikes leszek és... hát egy év alatt elvárják tőlem, hogy kitaláljam, mit akarok kezdeni az életemmel, mert emeltet kell választanom, és azt pedig a továbbtanuláshoz kell igazítanom. De fogalmam sincs, mit fogok kezdeni az életemmel. Túl sok a lehetőség, és én döntésképtelen vagyok. Az egyetlen dolog, hogy mindenképpen társadalomtudományra akarok építeni, szociológia, pszichológia, olyanokat akarok tanulni ami érdekel. És ezek úgy érdekelnek. És, ha más nem, kriminológia mesterszakra ezekkel tudok menni. De fogalmam sincs. Csak úszok árral, majd mikor döntenem kell, megrekedek.
 Még jó, hogy van, még egy évem.
Szóval megvagyok. Remekül vagyok, ami azt illeti. Remélem, hogy te is ilyen jól vagy. Próbálok többet írni majd neked.